2016. július 13., szerda

Nyári örömök és gondok

Hat magot (három fajta lótusz 2-2 mag) sikerült szereznem és reszeléssel előkészítve vízbe kerültek. A jó melegben hamar és szépen keltek. Június 14-én indítottam a csirázást.
Egy praktikus tanács: a reszelés sikeres voltát kézzel is tudjuk ellenőrizni a következő módon, kb. tíz perccel az első vízbedobás után vegyük ki a magot egy pillanatra és tapintsuk meg a reszelt oldalakat, ha jól nyitottuk meg a maghéjat, annak már picit duzzadtnak kell lenni.  

 Június 16-án kezdtek csirázni és 20-ra mind kikelt
Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az első levél szárában egy éles törés látható,
itt gyenge a levélszár és erre kell vigyázni, hogy nehogy letörjön a levél
 Június 25-én négy lótuszka már ültethető volt. Az ültethetőség jele a jól fejlett gyökér 
 19 cm átmérőjű műanyag kaspóba ültettem normál virágföldbe (agyagos),
pár darabka faszenet tegyünk a vízbe
 Július 13. Négy lótusz szépen megindult. 8-10 cm átmérőjű leveleket produkált.
Egy mag nem hozott gyökeret, próbáltam beültetni, de 6-7 nap után elpusztult, a földje nagyon büdös lett (szaga a temetővázákban poshadt vízre emlékeztetett).
Ki kell dobni földestül! Az edényt alaposan kimosni és kitenni a napra.
Beültetésnél vigyázzunk, hogy a gyökér a maggal és az indakezdeményezéssel
együtt földbe kerüljön.
   Egy magból szépen kijött a két sziklevél, de nem nőtt, hanem 12 nap után elszáradt.
Képen a növekvésben és a növekedésben megállt növény látható. 
És az igazi öröm, amikor az első levelek a víz fölé emelkednek.