2012. december 17., hétfő

Növekedés fázisai 10. Téli pihenő

 Tiszta vízben, jó hűvösben állnak az edények. Nem mertem kivinni az idei magoncokat a kertbe.
 Egy lótusz azért még ebben a hidegben is hozott két aprócska levelet.
 A konténeresek is szépen pihennek, a vizet időnként töltsük utána.
A leveles ültetőedényt kivettem. A talaj felszínén algaszálak láthatók, ha nagyon szaporodnának érdemes leszedegetni. Nagy növénynél már nem szükséges a téli tisztogatás.

2012. december 16., vasárnap

Innami lótusz, mely 460 évig magjában pihent

Japánban, Utsunomiya város várának felújítása során a feltöltődött várárok rehabilitálása miatt munkálatokat végeztek. Az ősi várárok sekélyebb vizében lótuszokat is neveltek. Innami san és barátai 2009-ben a kiemelt agyagot kézzel áttapogatva mintegy 80 magot lótuszmagot találtak, melyek a betemetés óta a nedves agyagban aludták Csipkerózsika álmukat. A feljegyzések szerint a területen 1550-ben, 1590-ben, 1780-ban és 1850-ben végzetek olyan munkálatokat, amikor a magok a földbe kerülhettek. Kiegészítő kutatásokat végezve a legvalószínűbb, hogy a magok az 1550-as évekből valók.
Az Utsunomiya vár rekonstruált látképe
 Az összegyűjtött magokat elvetették és jó pár növényt sikerült felnevelni. Az első virágzás, a nagy nap 2011. július 19-én jött el. A növények szépen átteleltek, s újra virágoztak, ehhez kapcsolódóan került sor az ősi növény elnevezésére. A lótusz nevére a társaság tagjai adtak javaslatot.

 A 460 éve alvó magból kikeltetett növényt lótuszos barátunkról, Innami san-ról nevezték el. Szívből gratulálunk!
Nagyon szép halvány lila szimpla virágú, igen egészséges növény. A képeken az Innami lótusz megtermékenyített magtokja és a virága látható. Reméljük, hogy majd mi is kaphatunk ebből a középkori időket idéző növény magjából.
  Az eseményről több tudósítás jelent meg a japán sajtóban, ezek közül bemutatom a Sankei shinbun szeptember 29-i számban megjelent cikket. Az emlékfényképen az álló sorban a középen áll Innami san, a névadó.
 Innami san a róla elnevezett lótusszal. Érdemes a hátteret is megnézni!
Forrás (japán honlapok):

2012. november 12., hétfő

Növekedés fázisai 8.

Megjött az ősz és az elmúlás. A gyönyörű nyári levelek leszáradtak. Pihenni készülnek a növények.
 Jól látszik, hogy a víz felszíne buborékos és belenyúlva nyálkás.
A konténeres nevelésnél is hasonló a helyzet.
 Van azonban egy-kit kis meglepetés is. A leszáradt levelek mellett egy-két növénynél apró kis levelek nőttek. Hiába az idei ősz nagyon meleg volt.
 Nézzük meg közelebbről a vizet. Szándékosan nem cseréltem vizet egy darabig, illetve nem halásztam le szűrővel a kialakult felszíni nyálkásságot.
Egy növénynél fehéres vízalatti képződmény (talán penész) alakult ki. Levéve szépen meg lehetett tisztítani.
Ezen a képen jól látszik az algásodás. A talaj felszínéről az algatelepek könnyen leszedhetők.

Növényeinket érdemes letisztítani és küzdeni az algásodás ellen időnkénti (4-5 hetente) vízcserével. Arra ügyeljünk, hogy mindig legyen a lótuszok talaja felett víz!

2012. szeptember 30., vasárnap

Növekedés fázisai 7.

A meleg nyár meghozta a szép fejlődést. A növények levele fajtánként más és más méretű és magasságú. Mindegyik víztaszító! A régebbi levelek leszáradnak, érdemes azokat tőből levágni.
 
Lényeges különbség a tavas és a konténeres nevelés között nem volt tapasztalható.
 
 A vizet elég gyakran kellett utána tölteni. 2-3 hetente a kialakuló algásodást leszedegettem.
Sokat szellőztettem, a levelek egyre izmosabbak lettek.
 A kivett ültetőedény, jól látszik a felületen kialakult algásodás.
 A megtisztított növények, vízzel való feltöltés előtt.
 Magasságmérés. A legfejlettebb 8a jelű "magonc" 60 cm magasra nőtt.
 A növény teljesen körbefutotta az ültetőedényt.
Vízzel feltöltve szebben mutatnak.

2012. augusztus 2., csütörtök

Ohga lótusz - az "1" jelű magok

OHGA Iichiro japán botanikus (1883-1965) kivételes tehetség volt és kalandos élete és munkája során került a lótuszok közelébe. 1917-től a japán befolyás alá kerülő Mandzsúriában kapott különböző megbízásokat, majd Mandzsúria  főbotanikusa lett. Itt kezdett el foglalkozni a vasútépítések során keresztezett tőzeglápokban talált lótuszmagokkal. A mélyből kiszedett magok ősiségét nem lehetett megkérdőjelezni.  Nagy volt a csábítás, kutatni kezdte és a keltetésére technológiát dolgozott ki, s majd ebből írta doktori disszertációját 1927-ben. 1950-51-ben Chiba prefektúra Namerikawa és Kemikawa tőzeglápok feltárásánál gyűjtött ősi magokat, melynek korát 2000 évesnek minősítették. Maga a lelet igen mélyből került elő, sikerrel kikeltette (majd erről később írok). Róla nevezték el ezt a lótuszvonalat Ohga lótusznak japánul ohga hasu 大賀ハス. Ha sok szép ohga lótuszt akarsz látni, másold be a keresőbe az fentebb megadott japán nevet és válaszd a képeket!
A Tokyo Egyetem híres tanára lett. Elért eredményei alapján a Dr. Lotus becenevet kapta.
 Ohga Ichiro a róla elnevezett lótusszal
 Fotó 1962-ből, követőivel
 Érdeklődő iskolásoknak magyarázza a lótuszvirág felépítését.
 Az általa kikeltetett növények első virágzása 1952-ben volt Ito Shigeru Nakahara kertjében.
 A virág halvány kékes-lilás, nagyvirágú fajta.
Megindult a magok termesztése és terjesztése. Mára szinte minden lótuszgyűjtő kollekciójában megtalálható. Japánban referencia parkok épültek és júniusban az Ohga lótusz virágzása tömegeket vonz.
Számunkra a Fuchu városban található könyvtár dolgozóinak Ohga lótusz projektje ad hasznos információkat.
 Magról keltetett másodéves lótuszok egy nagyméretű, 42 literes műanyag tartóban.2011. május 19-én
 Levelek fejlődése június 10-i állapot.
 Két szép bimbó fejlődött ki június 21-re.
 Itt látható a könyvtár tetején elhelyezett beketrecelt növény, madarak elleni védekezésül.
 Június 21-én a tetőn áthelyezik egy másik helyre, hogy mások is megtekinthessék a virágokat. Érdemes az edény méretét megnézni, súlya 50 kg feletti, ezért kocsin továbbítják.
 Kinyílt az első virág június 24.
Jön a termés július 14.

2012. augusztus 1., szerda

Növekedés fázisai 6.

Egyre több levél fejlődik és emelkedik a víz fölé. Észlelhető, hogy a növények földalatti indái is szépen fejlődnek, mert az új levelek zömében egészen távol a beültetéstől bújnak ki.
 A tavak felszínét belepte a sok levél
 Az új levelek már méretesek és a vízből kiemelkedve nyitják kerekre tenyerüket
 Oldalról nézve ez jobban látszik
 Elszáradó sziklevél. Érdemes levágni őket, és a vízben maradó levélszár hamarosan feketedik és majd elrohad, ezután csipesszel könnyen levehető.
 A konténeres magoncok is sok levelet hoztak, az új levelek már állnak. Megfigyelhető a fajták különbözősége is, mert a levelek mérete és színe eltérő.
 A 4a jelű magoncnak négy levele a vízen, négy már a a víz felett van.

A 21 szem elvetett magból három nem kelt ki. Felvágtam mind a három magot. A baloldali maggal lehet, hogy türelmetlen voltam, mert bár megduzzadt, de meg se mozdult és felvágva láthatóan egészséges csíra volt benne. A középső magot felnyitva nem találtam benne csírát! A jobboldali mag két hét után repesztette a maghéját, de megállt a fejlődése (erről a Növekedés fázisai 1. bejegyzésben írtam, de utána nem történt semmi). Ha jól megnézzük, a mag belsejében algásodás okozta elszíneződés van és a csíra tövénél fekete rothadás(?) látható, s ezért a csíra nem jutott tápanyaghoz..


2012. július 22., vasárnap

Harkányi lótuszok szépen fejlődnek

Roland írja: 
Küldök pár képet a lótuszaimról, meg végre átjutottam a főúton is, így le tudtam fotózni a szomszéd lótuszokat is.
 Saját kis tó már sziklakertiekkel is díszítve. Jól lehet látni, hogy többféle magonc élvezkedik a tóban.
 A szomszéd tava, figyeljük meg jobbra a két kis kerek levélkét!
Közelebbről megnézve jól látszik a vízben lévő ültetőedény. A leveleknek hosszú szára van!

Olvastam a blogján, hogy az Ön növénykéi már kiemelkednek a vízből - enyémek még nem tartanak ott. Viszont egyre hozzák az újabb levélkéket. Az elszáradtakat meg le szoktam csippenteni, ne csúfkodjanak ott nekem - remélem, ezzel nem csinálok nekik rosszat.
Megjegyzés
A sziklevelek befeketednek és elszáradnak. Nyugodtan levághatók. 

2012. július 20., péntek

Növekedés fázisai 5.

A tavas elhelyezés vizében algásodás indult. A víz felszíne buborékos lett és algacsomók jelentek meg a lavór és az ültetőedények oldalán. A víz maga nem volt nyálkás. Tisztítás mellett döntöttem.

 A víz, jól látható benne a lesüllyedt faszén darab.
 Leszívás 1.
 Leszívás eszközei.
 Az elalgásodott lavór
 A növényeket egyenként lefürösztöttem.
 Az ültetőedény és a felszín megtísztítva
A legfejlettebb a 9b jelű magonc
Visszarakva a tiszta "tóba"