A lótusz-virág

Ezzel a címmel jelent meg a Vasárnapi Ujság 1876. április 9-i számában az alábbi cikk a 232. oldalon (eredeti helyesírással adom közre). Alul néhány magyarázó és kiegészítő megjegyzést tettem, referenciákat adva, valamint mai ismereteink szerint korrigálva a majdnem 150 éve megjelent cikket.

A lótusz-virág

A folyóvizek és tavak büszke liliomát, a lótusz-virágot a legrégibb hajdankor két legműveltebb nemzete, India és Egyiptom népe, tartotta szent növénynek, s átalán véve a régiek azt hitték róla, hogy a kik annak gyümölcséből esznek, csakhamar elfelejtik hazájokat. E hiedelem valószínűleg czélzás volt arra, hogy az ember az oly vidéken, hol a lótusz gyümölcsöt terem boldogan és kényelmesen élhet, mert ott minden más gyümölcs és gabonafaj is munka nélkül megteremhet.

A lótusz virága

A lótusz - virág (Nelumbium speciosum) a Nymphaeaceak vagy vizi liliomok nagy osztályába tartozik és nagyon szép vizi növény, melyet bár déli Ázsiában s nevezetesen Indiában is (a hinduk szent ,,Padma"-ja) jól ismernek, régebben inkább csak Egyiptomban a Níluson tenyészett s a régi egyiptomiaknak ugy vallásos szertartásaiban, mint építészetében s főleg a műépítészetben kiváló szerepet játszott. Braun Gyula szerint a régi egyiptomiak ritka szép oszlopfőik alakját a lótuszvirágtól kölcsönözték. E növény ma már nem tenyészik Egyiptomban, de a Nilus felsővidékén s főleg a kék Niluson (Bahr-el-Azrek) annál bővebben található. Ezenkívül a Szahara-sivatag északi határszélén Barka (Cyrene) partjaitól nyugot felé az Atlanti-oczeánig, sőt a Szenegál és Niger torkolatáig is gazdagon tenyészik. Nagy, rózsaszínű és kellemes illatú virágai meglepően szépek, gyümölcsei pedig apró, liszttartalmu bogyók, melyeknek színe sárgás, ize pedig eléggé kellemes és a négerek a belölök készített ételt tomberongnak nevezik. Afrika északi partjainak benszülöttei e bogyókat igen szeretik, mert a kenyérnek bizonyos nemét tudják azokból készíteni oly módon, hogy a bogyókat néhány napig a napra teszik száradni s azután famozsárban óvatosan mindaddig ütögetik, mig a lisztes rész a csontos magtól egészen külön válik. E tésztát, vagy inkább lisztet azután kevés vizzel összevegyitik s lepényekké alakítják, melyek a napon megszárítva szinre s ízre nézve a legédesebb mákoskalácshoz hasonlitnak. A bogyókat ugy szedik össze, hogy a lótusz-bokrok alá pokróczot terítenek s az ágakat bottal megverdesik.

A nagyított részleten a levelek, bimbók, virág és termés is látható

Minthogy e bokornövény különösen Tuniszban s Afrika néger tartományaiban bőven tenyészik s az utóbbiak lakói kenyérhez hasonló tápszert készitnek gyümölcseiből s bizonyos részegítő italt is, melyet a négerek nagyon szeretnek, nincs kétség az iránt, hogy e növény ugyanaz, melyet Plinius római természettudós ugy irt le, mint a libyai (afrikai) Lotophagok (lótuszevők) élelmiszerét. Mungo Park afrikai utazó irja, hogy ő a lótusz-kenyeret megízlelte s azt hiszi, hogy azzal bármily nagy hadsereget napokig lehetne élelmezni; a lótusz-kenyér ize édes és kellemes, ugy hogy a katonák bizonyára nem panaszkodnának, ha egy darab ideig azzal kellene élniök.
S. L.

Megjegyzések:

• Braun Gyula - Julius Braun (1825-1869) német művészet- és kultúrtörténész, aki bejárta Egyiptomot is. Valóban a kék egyiptomi lótusz (Nymphaea caerulea), a kék egyiptomi tündérrózsa, mely a Nílus felső folyásán igen szapora.
• Mungo Park brit orvos, Afrika-kutató. A magból készült étel tápláló, de fiatal leveléből salátát is készítenek.  
• Téves a magok pokrócos begyűjtése, mert mindkettő vízi növény.
• Még ma is gyakran tévesztik össze a lótuszt és tavirózsát. Tavirózsa avagy vízitök a tündérrózsafélék - vízi liliomok (Nymphaeaceae) családjába tartozik. Ezt a cikk teljesen korrektül írja, de a padma azaz az indiai lótusz valódi kétszikű, és a lótuszfélék (Nelumbonaceae) családjának tagja. A közölt kép lótusz, korrekt ábrázolás. 
• Mindkét növény rizómás. A nagy különbség abban van, hogy a tündérrózsák kedvelik a nagy mélységű vizeket, a lótuszok a sekélyet. A tündérrózsa levele a vízen úszik, a lótuszé a víz fölött kiemelkedik. 
• A virág felépítés is más, porzó és bibe alakja eltérő

 Kék egyiptomi tündérrózsa

 Nagykövet lótusz

• A tündérrózsa magja apró (milliméter alatti), a lótuszé 4-14 mm

Lótuszvirágzás a Szegedi Füvészkertben

Idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Lótusznapokat Szegeden. A rendezvény meghívója itt tekinthető meg. Itt található Közép-Európa legnagyobb, szabadtéri indiai lótusz állománya. Ennek történetét többen leírták és néhányan kutatták, kutatják. A Szegedi Füvészkert honlapján található történetet hadd egészítsen ki az alábbiakkal.

Návay Kornél az indiai lótusz vagy „padma" hazai megtelepítője

Návay Kornél (1842-1915) nemes 1871-től haláláig Csanád megye törvényhatósági bizottságának a tagja, Csanád megye tiszteletbeli aljegyzője. Mániákusan gyűjtötte a ritka fákat, növényeket, virágokat. Óföldeáki és környékén lévő birtokán varázslatos kertet hozott létre. Csodálatára nem csak hazánkból, de messze földről is jöttek látogatók. A Szárazér partjának közelében kialakított artézi-vizes tavába telepítette az indiai lótuszokat, melyek halála után is még sok évig gyönyörűen tenyésztek. Győrffy István botanikus professzor 1932-ben telepített át néhány lótusztövet az általa alapított és vezetett újszegedi füvészkertbe. Sajnos - a Szárazér melletti,  óföldeák-gencsháti Návay kastély tavából - a hozzá nem értők gondatlansága miatt az indiai lótusz 1940-ben végleg eltűnt. Az indiai lótuszról röviden a Szegedi Füvészkert honlapján.

Az indiai lótuszt - a padmát - szent virágnak tekintik. Ennek történetét hadd idézzem fel Kémeri Sándor cikkéből, mely az Uj Idők, 1914. december 13-i számábsn jelent meg.

„Egy nagyon forró nyári éjszakán a buddhista szent háromság: Siva, Visnu és Brahma leszállottak fürödni a legelső maharadzsa kertjének szent tavához. Partján nagy fák alatt, a puha pázsiton, három szűz leány nyúlánk teste hevert félaléltan a tropikus hőségtől. Még az istenek sem tudták megállani, hogy szépségükben ne gyönyörködjenek, oly tökéletesen formásak és virágsziromhoz hasonlóan bájosak voltak ezek a fiatal leánykák. Siva azt mondotta: „Megcsókolom a szemüket, hogy fölébredjenek." Visnu így szólt: „Pálmalevelekkel legyezni fogom testüket." Brahma intett, hogy maradjanak veszteg, és a színes keleti csillagoktól ragyogó égre tekintve, elragadtatással rebegte: „Mert szebbek a csillagoknál is, valami olyanná fogom varázsolni őket, amiben isten és ember örökké gyönyörködhessen. De olyanokká, hogy az istenek által is megszomjúzott csókjukra földi ember igényt ne tarthasson, csak vágyainak forróságát növelje" . . . Siva és Visnu remegve nézték a három szüzet, mialatt Brahma azon törte bölcs fejét: mi legyen a sohasem látott szépségű három hajadonból? . . . Tűnődését egy közeli magnolia-fa virágának vízbe hulló halk neszelése zavarta meg. Erre a csöndes csobogásra a három leány is fölnyitotta gyönyörű, mélytüzű szemét. Brahma ijedtében, hogy el ne fussanak, vizén úszó szent fehér rózsákká: lótuszvirággá varázsolta őket. És hajnalig velük fürödtek a mámoros, boldog istenek. Brahma hajnalban sem tudott megválni az egyik lótusz aranytermős kelyhétől, amely minden álomnál édesebben ringatta el a csendes tó színén. És amint így úszkált aranyvirág trónusán, elkábulva a lótusz érzék-zsibbasztó illatától, egy mindent meglátó, élesszemű kőfaragó haladt el éppen előtte az árnyas parton. Csak egy fél pillanatra állott meg (lehet, hogy akkor másképp számították az időt), de ez éppen elég volt mindent meglátó szemének, hogy még aznap kifaragja gránitkőbe, úgy, a vallásalapító Buddhát, az aranylótusz kelyhén ülve, elégült, boldog, nyugodt, nirvánát jelentő arckifejezéssel. És ez a szobor olyan tökéletes volt, hogy az istenek megáldották. Azóta minden pagoda elé ennek az első szobornak a mása készül el gránitkőből, vagy szép sima, fényes bronzból. A lótusz szent virág lett és szimbóluma a bőség- és termékenységnek, mellyel az istenek örök időkre megjutalmazták ezt a legszebb és legerotikusabb tropikus virágot."